Boglárka története 44.részig (egyenlőre - pótlás hamarosan!)

2015.03.24 16:06

1.rész

 Boglárka története 1991-ben kezdődött egy reggeli napon. Sajnos süketen született, és félszemére nem lát...
 Ezeket kivéve nagyon gyönyörű fiatal nő lett belőle.
  Magántanulóként vitte végig az iskolát, és jogásznak készül.
 
    Az általános megvan neki, de teljesen még nincs meg. 16 éves és igazi nő lett belőle. Középiskolában tartózkodik, ám a második  félévekor elfogadja egy idegen embertől a segítséget , és ennek következményeit meg is tapasztalta a szorgos diáklány....
 
 
 
 Folytatjuk....
 
 
 
1.rész második fele:
 
A sofőr látja hogy nem valami szerencsés lánnyal találkozott, de tökéletes arra hogy bevonja piszkos ügyébe. Mekínálja egy pohár vízzel, de Boglárka nem fogadja el. Bogi már bátor, és elmondja hogy igazából semmit sem hall amit mondanak neki.
Ottó leírja neki hogy elviszi a szüleihez, és ennek a naiv Bogika nagyon örül. Ennek Ottó is nagyon örvendez hogy azt csinál a lánnyal amit akar.
 
 Eltelik 2 óra és Boglárka igen fél hogy nem tisztességes emberrel van dolga, hisz már több mint két órája utaznak. Ebben a pillanatban megállnak. Beviszi a házába, és a lány elkezd félni és ekkor csoda történt,:hallja ahogy kiabál Ottóval. Direkt nem mondja el neki, s a férfi közben azt hiszi bármit mondhat neki, és elmondd neki mindent. Azt hogy mik a titkai, milyen bűntetteket csinált.
A lány ekkor odamegy és megcsókolja a férfit. Nagyon meglepődik a férfi, és ekkor látja hogy egy nagy sötétségben van. Boglárka leütötte a vázával, és beviszi a rendőrségre. Annyira boldog hogy önjogúlag tett valami fontosat.
Elmondd mindent amit mondott a férfi, s már pár nap múlva több évi börtönre ítélték.
Ebben csa az a gond hogy Boglárka teljesen belezúgott a férfiba, ám ez nem kölcsönös...
 
 
 
 2.rész
 
   Boglárka sokszor meglátogatja Ottót, és a férfi szinte könyörög azért hogy menekülhessen.
 
 
 
 
 
Kihasználja Boglárka kedvességér, és megállapítja hogy beleszeretett....
 
Másnap már megy is az órákra. Elmondja szüleinek, és mindenkinek akit ismer, hogy hall.
 
2 év múlva leérettségizik, és 21 éves létére jogászi diplomára készül.
 
Mára már el is helyezkedett munkaterületén és nagy sikere van ott.
 
Ottó még mindig a börtönben szenved, és még 11 évet ott is kell lennie.
 
Boglárka eldönti hogy megműti magát, és rendbe rakatja bal szemét.A műtét természetesen sikerrel jár.
 
Boglárka mire idősebb lesz szinte teljesen "tökéletes".
 
Boldog életet él, amíg csak nem tud meg egy olyan dolgot ami gyökerestül megváltoztatja az életét....
 
 
 
3.rész
 
 Kiderül hogy Boglárka volt barátja Hernold Ottó testvére, s hogy ők tervelték ki nagyapja meggyilkolását.
Boglárka a megrázkódtatástól elájul, és elveszti az eszméletét.
Bogit beviszik a kórházba, és szerencsére sikerül stabilizálni az állapotát. Egyben az anyja állapotát is, hisz az ő édesanyjáról volt szó.
Csak az a baj hogy Ottó testvére még szabadlábon van és így "bármit megtehet_" amit csak akar.
Hernold még nagyobb bűnöző mint Ottó, és most pedig valami rosszra készült, ami ugyancsak nagyon rossz élményt szerezhet Boglárkának.
Boglárka benn fekszik a kórtermébe, és onnan látja ahogy apja elterül egy fegyverlövéstől, ekkor pedig a nőnek leáll a szíve....
 
 
 
4.rész
 
 
 
 
 
Az anya nagyon fél és sír szerelme miatt aki most kezdett jól lenni, é pont mellette esett össze a fegyverlövéstől Dénes.
Hernold gyáva módon elmenekül, ám eszébe jut hogy testvére azt mondta, vigye el Boglárkát.
 
 
 
Azt tervezi este visszajön és mindent megtesz hogy a lány engedelmeskedjen neki.
 
 
 
 Eltelik a nap, Dénes úr kómában van, Boglárka pedig még mindig nem valami jól van. Mikor felébred a sötétben meglát egy árnyékot és elkezd kiabálni, ám a férfi befogja a száját.Ekkor bejön egy nővér, felkapcsolja a villanyt, de a férfi a háta mögül lelövi és ott hagyja, s Boglárkát magával viszi a saját rejtekhelyére.
 
 
 
 Akik a folyosón vannak mindenkit lelő, és végül sikerül a terve:"profin" elrabolta a lányt.
 
 
 
   Boglárka nagyon rosszul van és még mindig ájult azóta hogy Hernold elrabolta.
 
 
 
 A férfi aggódik hogy itt fog meghalni a lakásában, ám régebben orvos volt így 10 nap múlva sokkal jobban van a lány.
 
  Addig Hernold megtudja hogy a már 9.napja elrabolt lány apja meghalt. _Ezt szándékosan elmondja Boglárkának hogy édesapja meghalt...
 
 
 
 
 
5.rész
 
 
 
  Boglárka még mindig Hernold rabságában van, és folyamatosan szenved, sír apja halála miatt.
Le van kötözve, a szája be van tapasztva és haszontalannak tartja magát.
Otthon mindenki aggódik Boglárkáért, mert már több mint másfél hete nem hallottak róla az elrablás után.Hernold szab egy feltételt, leveszi a tapaszt a szájáról, de ne trükközzön. A nő elfogadja a feltételt, s mikor közeledik az arca hozzá a nő elkezdi gobozgatni  a kötelet, és mikor kibontja szép csendben, a férfi elrándul ám Bogi gyorsan szájon csókolja.
A férfi csakugyan meglepődik, de viszonozza a csókot.Elkezdik a szoba felé közeledni és útközben Bogi megint csak észre vesz egy cserepet és mikor fejbe vágná, a férfi kikapja a kezéből, és közli vele hogyha így állunk erőszakkal fogja magáévá tenni.
 
   Egy eldugott helyen vannak ahova szinte senki sem jár.Sőt, Boglárkát leviszi a pincébe, és elmondja neki mik a feltételei...
 
 
 
   Ebben a pillanatban valaki kinyitja a pinceajtót...
 
 
 
   6.rész
 
 
 
 Ekkor belép a kis Ákos aki Herold nevelt fia. Bogi meglepődik és a kisfiúnak is szimpatikus lesz a lány, de a vad férfi kizavarja. A lány ugyan megkérdezi miért zavarta ki a gyereket, de Hernold csöndre utasítja. A kisfiúnak eszébe jut az egyik látott filmből ahogy a főgonosz rosszul bánt a nővel és pont ugyanúgy volt a helyzet, s eszébe jut hogy aki látta az a telefonon felhívta a rendőrséget.
 
 
 
  A kisgyerek elmondja hogy hol vannak, mi a lakcím, s minden amire emlékszik.
 
    A rendőrök azonnal indulnak, ezt a telefonálást pedig Hernold észreveszi és dühös lesz,mérgében pedig úgy megveri szegény gyereket, hogy tiszta folt lesz.
 
 
 
 Gyorsan készülődik Bogival elszökni, de mikor kimenne a hátsó ajtón meglátja a rendőröket, ahogy teljesen körbevették a házat.
 
 
 
7.rész
 
 
 
   Hernold teljesen beijedt hogy itt a vége, kidobta a lányt a zsaruknak, és elfut a pincébe.Lentről hallja hogy a zsaruk bementek a házba, és kiabálnak utána.
 
   Kinyitja azt az ajtót, amit már nagyon régen nem nyitott ki. Kulccsal kinyitja, és bezárja maga után az ajtó hogy ne tudjanak utána menni a rendőrök. A kommandósok leérnek a pincébe, , lemennek a pince alatti lépcsőn és meglátnak egy titkok ajtót, ami nagyon erős anyagból van, és 3 óra múlva leér a pince alatti 1200m mélyen található kis ajtót,amit a másik kulcsával kinyit.
 
   Ekkor mosollyal fogadja Boglárka másik arca, azaz a B terv...
 
   
 
8.rész
 
 
 
Ezennel Hernold B terve hogy sikert vitt magával, legalábbis eddig.
 
 Testvérének köszönhetően, Ottónak voltak kapcsolatai,és találtak egy tökéletes hassomást.
 
 Teljesen ugyanúgy néz ki mint Boglárka. Hernold és Kriszta koccintanak a nagyszerű tervre. 
 
 A tervük az, kihozzák Ottót a börtönből és elrabolják Boglárkát és Krisztát teszik a helyére. 
 
 A lányt a rendőrök hazavitték az otthonába a családjához, ám elkeseredettek, s mérgesek is hogy nem sikerült elkapni Hernoldot. 
 
 A lány elmondja miket csinált vele, és közli velük hogy apa meghalt, ám sajnos az anya már tudott róla, és a nagymama is.
 
 Boglárka indul a munkahelyére, azaz az új munkahelyére meghallgatásra, amikor útmenet közben összeütközik egy jóképű 30-as fiatalemberrel. Boglárkának nagyon szimpatikus lesz a férfi, erre Péter meghívja a lakására, hogy megünnepeljék a nagyszerű találkozást...
 
 9.rész
 
 
 
 Felmennek Péter szobájába és az ünneplés helyett egy huncut éjszaka történései valósultak meg.Péter nagyon boldog hogy egy ilyen gyönyörű nővel lehetett együtt. 
 
 
 
Boglárka pedig érzi, ez nem csak egy kaland volt, hanem számára a vége felé többet jelentett,mint egy egy szerű kaland. 
 
 
 
Kriszta és Hernold terve szerint 1 hét múlva rabolják el Boglárkát. 
 
 
 
Lassan eltel egy hét, és egy szerdai napon reggel, azaz hajnali 4-kor a "mély" álomban szunnyadt Boglárkát Hernoldnak sikerül elvinnie, ám a kocsiban nem lesz túl könnyű vezetnie... 
 
 
 
Kriszta már el is foglalja Boglárka helyét, és ő is kicsit fáradtan lefekszik aludni... 
 
 
 
Boglárkát beviszik a pincébe, és Hernold megfogja ám Boglárka bever neki egy jó nagyot. Ez persze nagyon fáj Hernoldnak és vérzik is neki az arca.Ekkor bedühöd és mérgében úgy beüti a lány fejét a falba, hogy az elájul, és persze agyrázkódása lesz...
 
 
 
10.rész
 
 
 
Boglárka elájul és nincs eszméleténél.A férfi kicsit megijedt hogy megölte a lányt,viszont ennek ellenére elmegy Ottóhoz a börtönbe... 
 
 
 
Péter becsönget Boglárka lakásába, de nem tud meg róla semmit sem a világon.Péter csalódik, ám mikor a beszélgetésük közben meghallja Ottó nevét és egy bizonyos Hernold nevű testvérét a szóváltásuk közben elkezd valami rémleni neki. 
 
 
 
Megkérdezi milyen Otto, de az anya sajnos nem tud válaszolni rá. 
 
 
 
Péter elmegy a rendőrségre és megtudja Ottó vezetknevét : Bolder.
 
 
 
 Bolder Ottó Ákos és Bolder Balázs Szabolcs már régóta nem sikerült elkapniuk a renőröknek, azaz ők a testvérbűnözők, akik sok ember halála mögött állnak.
 
 
 
10.rész  A Folytatás... 
 
 
 
Péternek ekkor minden tiszta lesz.A régi barátai akikben nagyot csalódott. 
 
 Egyszer elvitték ketten egy helyre ahol majdnem bevették mocskos ügyeikbe,ám ő ellenkezett, és ezért megverték. 
 
 
 
Boglárka már egy teljes napja ájult,és eszméletlen.
 
Hernold, aki valójában Balázs, hisz nevet változtatott, elkezd kicsit beijedni hogy a lány meghalt, de még van pulzusa.Ebben a pillanatban Boglárka felébred...
 
 11.rész
 
Boglárka felébred,és Hernold meglepődik.
 
Ám rájön hogy nem tehet semmit sem ellenese.
 
Boglárka kérdezősködni kezd hogy hol van,és hogy mi történt,és hogy kicsoda Hernold.A férfi ez alapján megállapítja hogy a lány amnéziát kapott,vagyis elvesztette az emlékeit.
 
Hernold kicsit örül is meg nem is, ez amolyan nem betervezett dolog.
 
Péter próbál visszaemlékezni arra a helyre ahol Balázsék voltak.
 
Megtudja azonban hogy Boglárka,azaz Kriszta hívja.Péter furcsállja ahogy a nő viselkedik,de még nem sejt semmit sem.
 
Kriszta amikor meglátja Pétert,teljesen elámult,a terve,hogy a jóképű férfit megszerzi,ám rájön hogy ez ügyben nem kell tennie semmit sem,hisz Boglárka "jó pasit választott".
 
Amikor csókolóznak belép az anya,és meglepődve látja a forró pillanatot...
 
Eközben Boglárka igazi személyisége megmutatkozik Balásznak a nő titkolt viselkedésformája.
 
A nő elkezd idegesítően viselkedni,és mikor lepofozná,a lány erősen tökön rúgja.
 
A férfinak úgy fáj hogy kifeküd a padlóra,addig Boglárka a lábával segítve kituszkolja majdnem a kést,ám Balázs átfordul.
 
Nagy nehezen kibogozza a kötelet,és még +-ba fejbeüti egy cseréppel a férfit,és fut...
 
 
 
12.rész
 
 
 
Boglárka útközben megbotlik az utcán és egy kiálló karóba talál.
 
A szerencsétlenség egy nő meglátja és elszörnyed a látványtól.
 
Előröl a hasába fúródott az éles fa, és hason feküdve valamilyen hangon kér segítséget.
 
Szerencsére az orvosok időben 1 perc múlva ott lesznek,és 10 perc múlva el is kezdik a műtétet.
 
A nő,Helga nagyon izgul a lányért,és el sem tudja képzelni milyen helyzetben lehet a lány.
 
Ekkor lentről látja egy középkori férfit ahogy fent van a kórház tetején.
 
Hívja a rendőröket Csaba és azok ott is lesznek pár perc múlva.
 
Boglárka élete életveszélyes,és a doktorok feladják a küzdelmet, a lány szíve leállt.
 
 
 
13.rész
 
 
 
Boglárka meghalt,és a doktorok sajnálattal közlik a rossz hírt Helgával.
 
Ám a doktor a folyosóról meghallja a kiabálást hogy újraindult a lány szíve.
 
Helga a sok sokk miatt elájul,és őt is beviszik,ám őt persze nem megműteni.:)
 
Boglárka anyja szétválasztja a két szerelmest,és lepofozza a lányt.
 
Elmondja neki hogy nem szabad új kapcsolatba lépnie,mert az is lehet hogy egy újabb csalódás fogja érni a lányt.
 
Boglárka hasommása elkezd hisztériázni,és ez meglepi az édesanyát.
 
Azzal fenyegeti őt ha beleszól a magánéletébe,el fog menni,és megöli magát.
 
Az anya elkezdi megtépni a lányt,és Kriszta nem hagyja magát.Arcon vágja és ő is megtépi.:) Péter megpróbálja megállítani a viszályt,azonban inkább ő kap.
 
A rendőrök pedig nem mennek semmire,és a férfi leugrik a 10.emeletről...
 
 
 
14.rész
 
 
 
A férfi fára érkezik szerencsére,és nem "loccsan" szét teljesen,sőt ráesik az egyik rendőr fejére.:)
 
Az egyik megfigyelő akkorát nevet,hogy a végén épp hogy megfullad...Szerencsére sikerül megmenteni a férfit,és nem halt meg...Boglárkát szerencsére sikerült megmenteni,pedig már a halál torkában volt.Helga jobban lesz, és mikor megtudja hogy Boglárka életben van, nagyon örül.
 
Igaz, teljesen még nincs annyira jól, de sikerült stabilizálni az állapotát.
 
Az öngyilkosságot megmerénylő Viktor nem halt meg a zuhanásba,és folyamatosan romlik az állapota.
 
Otthon Kriszta és Boglárka anyja verekedése szünetel,ám még nagyobb baj  történt.
 
Péter mikor elesett,beverte a fejét az ágy szélébe, és ájult.
 
Hernold közben megtudja,hogy Boglárkának sikerült elesnie egy karóba,és a még halálhíre információját tudta meg.
 
Kicsit megdöbbenve örül ennek,és elindul egy maszkban a városban....
 
 15.rész 
 
 Eleinte az álarcot viselő férfi Ottóhoz indul,aztán a kórházba,Boglárkához,megnézni,és a terve szerint már este elvinni,hisz bármikor kiderülhet a csere.
 
A férfi vacilál a napi rabláson,hisz ha kivinné a kórházból a holttestet (ő szerinte még az),elég giccses lenne tárolni az áldozatot...
 
Amikor odaér a börtönbe,Ottóhoz,elmeséli neki hogy Boglárka meghalt,és a véleményét kéri a holttesttel kapcsolatban.
 
Viktor úgy érzi veszélyben van,és a bolondok házába rakatják,és elszökni akar a klinikáról,ám terve balul sül el.
 
Boglárka anyja és Kriszta nagyon fél,hogy Péternek esetleg maradandó károsodása lehet,felhívják a mentőket.
 
Ottó teljesen bizonytalan hogy mit tudna ajánlani testvérének ,és végül azt mondja neki hogy most döntsön ő,most az egyszer.
 
Ekkor Ottóhoz látogató érkezik...
 
 16.rész
 
 Ottó megmondja testvérének hogy menjen el a börtönből és döntsön Boglárkával kapcsolatban.
 
A mentők megérkeznek, és beviszik Pétert a kórházba.
 
Tilda elmondja Ottónak,hogy visszatért.Tilda Ottó volt barátnője akivel az illegális bulikat csinálták.
 
Tilda ki fogja Ottót hozni a börtönből,és újra együtt lesznek - ezt gondolja Ottó,és ezt jól is képzeli.A nő megígéri neki hogy ki fogja hozni a börtönből és újra elindítják a klubot,Balázs,ő és Ottó.
 
Péter nagyon szerelmes volt Tildába,ám a nő semmit nem érzett a férfi iránt.
 
Tilda meg akarja látogatni Boglárkát,vagyis meg akarja ismerni.
 
Ottó elmondja Tildának hogyan kezdődik ez az egész,és Boglárka most életveszélyes állapotban van,és egy hasommása van az ő helyén.
 
Tilda komolyan megdicséri Balázst,hogy ennyi mindent élt át,és hogy mekkora egy idióta a testvére,hogy egy taxis- rablást nem tudott volna elintézni.
 
Ottót 2-3 hét alatt kiengedik a börtönből jó magaviseletért és fizettség miatt is.
 
Addig Balázs,aki Hernold álnéven éli életét bemegy Boglárkához és látja hogy nincs semmi baja vele, és kicsit azt is érzi hogy szerelmes belé.
 
Emögött a gyönyörű kép alatt Boglárka áll,és amíg kórházban volt,visszajött minden egyes emléke,és kedvesen közelíti meg ellenségét.
 
A csalit Balázs tökéletesen bekapja,és kezd szerelmes lenni a lányba...
 
 17.rész
 
 Viktor még mindig a kórházban van,és valóban be akarják tenni rehabilitálásra.
 
A férfi balszerencséjére magyarul mondva végül a rehab nem hatott rá,így a bolondok házába záratták...
 
Balázs úgy érzi boldog,ám benn marad a gonosz,hisz ő még Ottónál is vérszomjasabb,és levezetésképpen este olyan kegyetlen tettet követett el 1 ártatlan fiatal lánnyal, hogy az este részletesen átgondolja addigi életét és véget akar vetni mindennek.A terve : halála előtt elmegy a rendőrségre egy papírral,vagyis több tucat papírral,amint le vannak írva minden gaztette a nemrégiben,azaz a ma esti 17 éves lány megerőszakolása is.
 
Eközben Boglárka egyre jobban van,és gyúgyul az állapota lassacskán.
 
Balázs végül úgy dönt,nem megy be többet Boglárkához,és megírja azokat a dolgokat,amik rég benne voltak.
 
Eltelik két és fél hét és Ottó kiszabadul,Boglárka egyre jobban javul,és Tilda s Boglárka igazi barátnők lettek az elmúlt időkben.
 
Boglárka anyja persze még mindig nem tud a cseréről,és azóta Péter kikerült a kórházból és nem lett semmi különös baja...
 
Ottó saját vállalkozásba kezd és föl akarja építeni a Tilda segítségével közös végüket,ám eddig nem sok sikerrel.
 
Boglárka érdekes módon ugyanerre készül,és ezt persze Tilda vette észre legelőbb,és úgy döntött hogy megelőzi a lányt...
 
Ekkor Balázs kész lesz az írással.
 
 18.rész
 
 Hernold kész van minden  egyes betűvel, és pár nap múlva gondolatai szerint le se adja a rendőrségen.
 
Kriszta egyre idegesebb lesz hogy nem csinál semmit sem,és Balázs semmit az égen-földön nem bízott rá. Folyamatosan dolgoznia kell,és az anya munkára neveli. Ezt persze nem szokta meg a lány, hisz a szülei nem tanították ilyesmire.
 
Balázs ki akar menni a városba látni a kórházban Boglárkát,ám mikor átmenne a zebrán egy autó elüti...
 
A kocsi tulajdonosa megijed hogy erre nem tudott figyelni,s felhívja a kórházat.
 
A mentő mindjárt ott is lesz,és viszi a kórházba. Kiderül hogy úgy ütötte el az autó,hogy az nemcsak felkelni nem tud,hanem az életjelei is nagyon gyengék.
 
Az orvosok megállapítják,hogy Balázs kómába esett...
 
 
 
                      Folytatjuk...
 
 19.rész
 
 
 
Balázs nincs eszméleténél,és az orvosok szerint tartós kómába esett...
 
Viktor folyamatosan kiabál,és a folyamatos kirohanásai egyre rosszabbítja a helyzetét.
 
Pétert kiengedik a kórházból egy kötéssel,és szintén az anya és Boglárka,vagyis Kriszta is elnézést kér.
 
Viktor elbeszélget egy ottlévő társával,és végre nyugottabb lesz.
 
Livia nagyon kedvesen elbeszélget a férfival,és Viktor is jól érzi magát belül.....
 
Líviát 1 éve záratták be a bolondok házába, mikor férjét nagykéssel megölte. Eleinte börtönbe kerül t,aztán úgy döntöttek hogy jobban idevaló. Viktort nagyon szíven ütötte ez a dolog és Lívia pártájn áll,és vele együtt szidján Andort, aki már halott...
 
Elkezdenek kiabálni, és úgy kell a biztonsági őröknek leállítaniuk...
 
Viktor átszökik Líviához és egyre közeledik hozzá, és végül forró csókot vált vele.
 
Lívia azonnal mondja neki hogy menjen vissza, ám még 1 csókot váltanak.
 
Balázsról kiderül hogy teljesen biztosan, az orvosok szerint már csak a csoda segíthet itt.
 
Péter úgy dönt, elutazik és itt akarja hagyni a mostani életét. Kriszta ellenkezik ellene, és újra hisztériás rohamot kap, és ezt persze észreveszi az anya, és csöndre utasítja.
 
Tilda pedig úgy érzi, egyre jobb barátságba kerül Boglárkával...
 
 
 
20.rész
 
 
 
Boglárka haza akar menni, ám a doktorok még nem engedik haza, még 2 hetet benn kell maradnia.
 
Boglárka ezt nem akarja semmiképp sem elfogadni.
 
Lesz egy kirohanása, ami rosszabbítja a helyzetet.
 
Boglárka 3 hét múlva kimegy a kórházból, és este vacsorázik egyet Tildával...
 
Tilda látja hogy Boglárka feszült, és otthagyja az asztalnál, és WC kimenés mentén elmegy a városba, eközben a terve meghiúsul hogy találkozhasson Gáborral Boglárka. Az étteremben épp rablás folyik és egy golyólövés is elhangzik ami Boglárkát találja el...
 
Tilda dühös lesz a rablók miatt és dühében elkezd kiabálni és lelövi mind az összes rablót, kivéve egyet, és egy nagy rugást ró a férfi mellkhasára.
 
Ekkor Tildát lelövi az a rabló férfi aki megmaradt,Ádám, ám arra nem számít hogy pont arra jár Tilda bátyja, meglátja ezt az egészet, és hátulról akkora ütést ad a férfinak, az elterül, és elfeküd, így ököllel Bálint bever neki egyet, sőt 2-t, 3-at a férfi arcába.
 
Boglárka úgy érzi, nincs értelme élnie, így az egyik fegyverre bámul...
 
 
 
21.rész
 
 
 
Az egyik térdelő ottlévő ember meglátja hogy arra akar menni, az egyik rosszakaratú ember nem endei hogy megakadályozza hogy megmentse a fiatal gyönyörű nőt,és hátulról hasba szúrja a pulton lévő késsel, amit kint felejtett az egyik alkalmazott.
 
Bertold örömmel várja hogy szuper élményt láthasson az ő gondolatai szerint. Boglárka megfogja a fegyvert, és fejéhez fogja. Egy hirtelen mozdulattal a férfira lő, ám nem találja el. Eközben Bálint elesik az egyik lépcsőn és beveri a fejét. Karcsi, akire rácélzott Boglárka, ekkor ördögien ezt mondja a lánynak : - Most véged!
 
Ebben a pillanatban felébred a hasbaszúrt Dénes és a saját fegyverével fejbelövi a férfit...
 
 
 
 
 
Folytatjuk....
 
 
 
A folytatás:
 
 
 
A rendőrök kiérkeznek a mentőkkel együtt,és a sérülteket beviszik a kórházba, és aki jobb állapotban van azt a rendőrök kihallgatják.
 
Karcsit beviszik a kórházba, ám már nincs életben- ez természetes hisz a fejlövést senki sem éli túl ., Borlárka közben nem bírja, és meg akar halni.
 
Dénesnek sikerült stabilizálni az állapotát. Az orvosok egyre kételkednek Boglárka állapotában, attól félnek nem tudnak segíteni a nő állapotán, és bizony egyre rosszabb lesz a helyzete, ekkor a Boglárka meghal a műtőben...
 
 
 
21.rész
 
 
 
A doktorok megpróbálják feléleszteni Boglárkát, ám nincs semmi jel. Próbálkoznak újra, de nincsen életjel, ekkor feladják.
 
Boglárka anyja látja a TV-ben ahogy Boglárkát viszik be a mentőkocsiba,ekkor meglepődik, és pont mellette ül lánya, aki teljesen hasonlít lányára. Nem tud semmit sem mondani, Kriszta pedig azzal nyugtatja hogy biztos csak egy olyan nő lehetett, aki nagyon hasonlít rá.
 
Ekkor az anyjának eszébe jut valami,ami valójában az igazság. Megkérdezi a lánytól hogy ő e a lánya. Ekkor Kriszta leüti az anyát egy virágos cseréppel, és visszamegy Hernoldho z, vagyis Balázshoz, akiről nem tud semmit sem. Mikor megkérdezik a kis faluba, nem találja benn az házban.
 
Az egyik szomszéd elmondja mi történt a héten, és hogy ebben a házban mi volt. Kriszta meglepődik Balázs halálán, ám megtudja a kórházban hogy Balázs tartós kómában van.
 
A lány eltervezi hogy elutazik mielőtt a rendőrség talál rá. Az édesanya mikor felel minden eszébe jut, és nagyon elkeseredett, de célja : megkeresni lányát, az igazi lányát.
 
 
 
23.rész
 
Az anyai elindul megkeresni a lányát, és mindenképp szeretne beszélni vele.
 
Kriszta el akar utazni Kanadába új életet kezdeni.Viktort újabb nyugtatóval szórják meg, ám mikor beadná a nővérke Lívia hátulról leüti. Lívia átveszi a nővérke ruháját, Viktor pedig mikor egy pszihológus doktorral beszélget kikéretőzik a WC-re,és mikor visszajön leüti a férfit,és átveszi a ruháját.
 
Ellopja Vidor pénzét aki jól megvolt tömve pénzzel,50 000 forint és egy kis apró, így Viktor el tudja hívni szerelmét oda ahova szeretné...
 
Az anya rátalál a kórházra ahol Boglárka meghalt,útközben kérdezősködik egy Vendégi Boglárkáról, ám senki sem válaszol, az egyik doktornő ekkor magával hívja, és elmondja neki hol találhatja meg a lányát. -" A 2.emeleten találhatja meg a 205-ös szobában".Az anya bemegy és látja hogy lánya le van takarva, ekkor a legrosszabbra gondol... A doktorok közlik vele hogy Boglárka sajnos nem élte túl a műtétet...
 
 
 
24.rész
 
 
 
Az anya nagyon elkeseredik és sírógörcsöt kap, és hisztériarohamot kap, úgy kell lenyugtatózni.
 
Péter már a reptéren van, hogy vajon maradjon e vagy ne, hisz élete szerelmét hagyná itt, Boglárkát. A TV-ben látja meg a Híradó vágásaiban hogy ma hunyt el egy Vendégi Boglárka nevű nő.
 
Tilda közben a kórházban van, és szerencsére sikerült túlélnie. Rájön hogy amiket rosszat tett, nem volt semmi értelme, és mind megbánja. Halálfélelmében hivat egy papot, hogy letehesse bűneit. Nándor atya meg is érkezik, s Tilda elvégzi a szentgyónást.
 
 
 
Péter teljesen kiborul mikor megtudja hogy szerelme,Boglárka meghalt. Ekkor eldönti, hogy hogy nem mehet el, és biztatja Anna asszonyt, és Boglárka mindig is élni fog.
 
Este,Budapsten a Nyugati pályaudvaron bóklászik 1 nő, és mikor Judit átkelne az úton, majdnem elgázolja egy autó. Szeretné megkeresni testvérét, Líviát, ám rossz helyen jár. A sérültek otthonában pedig az egyik beteg a kenyérvágókéssel szíven szúrja magát...
 
 
 
25.rész
 
A nővérek akik ott dolgoznak megtudják a hírt, s rögtön odaszaladnak. Ám már vége,belehalt az önygyilkos merényletbe Ernő.
 
Péter " hazaérkezik" Anna asszonyhoz erre azt látja hogy a tükörnél Boglárka fényképét nézve  a fejéhez fogva egy fegyverrel áll ott.
 
Péter mikor szólna, pedig elhangzik egy fegyverlövés...
 
A golyó pedig Anna fegyverét éri,így kirepül a kezéből a fegyver...
 
Anna meglepődik, meg akarja folytani magát saját kezével, ám Péter odasiet és kimenti maga elől.
 
Anna asszony elkezd kiabálni, és kitör Péter karjaiból, Péter utánasiet előtte pedig előkeres egy nyugtató innyeciót,és mikor utoléri a nőt útközben elesik és egy kézzel tartja magát a 2. emeletről. Anna meghallja a kiáltást és odamegy nagynehezen. Nyújtja a kezét, de ekkor elgondolkozik.
 
 
 
26.rész
 
 
 
Arra gondol ha elengedné Pétert, és mikor Péter fent van Anna kihasználja  pillanatot,és "hülye módra" leveti magát a házukról...
 
Tildáról a szentgyónás után pedig kiderül hogy egyre jobban van.
 
Péter hívja a mentőket és a rendőröket.Azok azonnal kiérkeznek 1 perc múlva.Annát beviszik a kórházba,Pétert pedig kihallgatják a rendőrök.Anna "megmentője" pedig visszatér rejtekhelyére...
 
Lívia és Viktor elutaztak és már egy hete töltik a "szabadságukat". Lívia pedig Amerikában találkozik egy régi ismerőssel...
 
 
 
27.rész
 
 
 
Boglárka testvére: Barbara, közben hazaérkezik az Egyesül Államokból, ám nem talál otthon senkit sem.
 
Be akarta mutatni családjának új párját, és szerette volna elmondani mi történt vele 2 év alatt.
 
Barbara akkor ment el, mikor Boglárka 21 éves volt, pont miután a születésnapját ünnepelték rá 1 napra.
 
A titokzatos megmentő pedig elgondolkozik meddig csinálja ezt. Péter beakar menni Annához, ám nem engedik be,mert így súlyos az állapota.
 
Otó közben megtudja hogy Boglárka meghalt, és furcsán érzi magát.  Munkahelyén, ahol targoncás, verekedésbe bonyolódik.
 
Ottót emiatt kidobják a munkahelyéről, és természetesen Dánielt is, aki szintén ott dolgozott... Ottó bosszút esküszik Dani iránt...
 
 
 
28.rész
 
 
 
Ottó nem bírja elviselni azt,hogy egy egyszerű dulakodás miatt elveszíthette munkahelyét.
 
Közben a férfinak eszébe jut,hogyan tüntethetné el saját magát.
 
A titokzatos megmentő megbeszéli Saroltával,-aki a barátnője - mit csináljon a közeljövőben.
 
Barbara közben értesül anyja állapotáról.Anna asszonyt újabb kirohanása miatt lekötözik.Barbara szerelmét,Ignácot, mikor átmenne az úton Barbival meg akarja nézni a telefonján az időt, s 1 véletlen folytén kiesik a kezéből, s mikor nyúlna érte, egy figyelmetlen kocsis elgázolja...
 
Barbara nagyon megijed, és azonnal segítséget kér.A nő rögtön felhívja a mentőket,s azok 1 perc múlva röntgen képet is vesznek róla.
 
A férfi nagyon súlyosan megsérült, és sajnos műtétre szorul.
 
Barbara nagyon izgul szerelméért, és miközben magába borulva üldögél a padon,s mikor felemelné a fejét,meglátja anyja ijedt arcát...
 
 
 
29.rész
 
Ignác jobban lesz, és az orvosok szerint már 2 hét múlva kiengedhetik.
 
Barbara agyon megijed anyjától, és megsajnálja szegényt.
 
Ottó elrabol egy kislányt, aki hasonlít Boglárkára még kiskorából...
 
Fruzsina,aki mindenki számára idegen a Vendégi családban, érdeklődik Boglárka iránt.
 
Szerelme Kelemen Kristóf nem szeretne ismerkedni olyan emberekkel akiket nem ismer.
 
Tilda teljesen új életet akar kezdeni.
 
Ottó elmondja a kislánynak mennyire hasonlít valakire,akiről csak most érzi úgy : szerette.
 
Ám ekkor Ottóékhoz kiérkeznek a rendőrök
 
 
 
30.rész
 
Fejezetcím:  Megemlékezés Boglárkáról
 
 
 
Boglárka temetése a mai napon van.Mindenki nagyon szomorú.
 
Anna asszony is részt vesz a temetésen,belátja,: elvesztette lányát.
 
Ottó félve kinyitja az ajtót,s a rendőrök megkérdezik ki a lány.
 
A szomszédok mondták nekik hogy egy fiatal kislányt vitt be magával.
 
Bettina elmondja hogy ő az apukája,Ottó.
 
A kislány késztetést érez arra, hogy elmenjen egy temetésre,Boglárka temetésére.
 
Ezeket amik történnek, egy valaki figyeli.....
 
 
 
31.rész
 
Megemlékezés Boglárkáról  - 2.rész
 
 
 
A kislány odaszalad a temetésre és elkezdi kiabálni hogy Boglárka életben van és nézzék meg hogy benn van e a koporsóban, ám válaszul elvitetik onnan. Anna asszony meglepődik a kislány viselkedésén, és utánaordít...
 
Ottótól elmennek a rendőrök és a férfi úgy dönt: ott kell lennie Boglárka temetésén.
 
Balázs közben rosszabb állapotba kerül, és bégül leáll a szíve.
 
A doktorok megpróbálnak mindent,s mikor újra élesztik 400-al ,a férfinak újraindul a szíve és a vérkeringése...
 
A kislánytól megkérdezik ki az apja s mikor válaszolna pont jön Ottó,a aki elmondja hogy az ő lánya és engedjék el.
 
Az emberek átadják a kislányt Ottónak, ám figyelmeztetik hogy ne menjenek be a temetőbe.
 
Este lett, Ottó még mindig ott van a kislánnyal, és kicsit megijed. Ottó lenyugtatja hogy biztos csak hallucinált.
 
Egy fél óra múlva újra odafigyel a lány ahol mindig is látni szokta,és a sötétben már nem újra a suhanó árnyékot látja, hanem azt hogy - igaz homályosan -de látja a szemét hogy figyeli őket...
 
 
 
32.rész
 
Bettina elkezd félni és szól Ottónak hogy ott van egy ember,vagy inkább egy férfi...
 
Ottó odamegy és nem talál senkit sem. Addig a kislány ott van Boglárka sírjánál.
 
Ottó megáll és elkezd nézelődni, ám ekkor valaki hátulról fejbe vágja....
 
Anna asszony otthon csak Boglárkára gondol,csak a mosolya nyugtatja hogy nincs semmi baj, ezt el kell fogadni,ahogy apa halálát is- mondja neki Barbara.
 
A kórházban közben csoda történt : Balázs felébredt a kómából...
 
Bettina elkezdi hívogatni Ottót,ám az nem válaszol,ekkor pedig meghall egy hangot...
 
 
 
33.rész
 
 
 
Ignác elkezd érdeklődni Boglárka iránt,milyen nő lehetett. Barbara érdekesnek tartja, hogy szerelme elhunyt húga iránt érdeklődik.
 
Barbara elmondja azért milyen volt Boglárka,hogy hogy született és hogy egyáltalán milyen volt Boglárka. Anna közben a  kanapéra hajtja a fejét, s gondolkozik, s arra a kislányra gondol,aki azt mondogatta hogy Boglárka életben van.
 
Bettina nemmel válaszol és kifut a temetőből, ám mikor a kapuhoz érne,megbotlik és elesik...
 
A titokzatos valaki pedig segít rajta,s elviszi magával..
 
 
 
34.rész
 
 
 
A rejtélyes segítő elviszi az autójával Ottót és Bettinát.
 
Azon gondolkozik mit mondjon Ottónak,s Bettinának hogy kicsoda ő, és miért ütötte le a férfit...
 
A rejtélyes segítő lekötözi Ottót, és mikor felébredne, az a terve - elbeszélget vele egy jót.
 
"Hazaérkeztek" a titokzatos valaki rejtélyes lakásába, ahol ott van Sarolta is, aki a társa a rejtőző valakinek...
 
Ottó felébred fél óra múlva és látja hogy egy fekete köpenyben hang beszél hozzá hogy most mindenért megfizet...
 
Ottó nem érti ki lehet az, vajon nő e vagy férfi, mert a hangja felismerhetetlen.
 
Lepofozza Ottót, és ekkor felébred Bettina, aki látja mindezt.
 
Lívia találkozik egykori egyetemben járó társával, akivel egy osztályba jártak. Rájön, hogy kár volt otthagynia akkoriban Tamást.
 
Azóta Tamás kiváló ügyvéd lett, és havonta több 100 ezer forintot keres, emellett jogászi diploma mellett, megvan neki a doktori is.
 
Lívia terve: megszerezni magának a férfit, Viktort pedig elintézni...
 
 
 
35.rész
 
Bettina úgy érzi : tudja ki az aki a temetőben volt, s elvitte magát a lakására.
 
Az élet furcsa fintora, Bettina 3 évvel ezelőtt elveszett 9 éves korában, s anyja azóta sem tud róla. Úgy találkozott az utcán Ottóval mikor az utcát járta. Megpróbálkozott mindig elrejtőzni a kislány mindig mikor a rendőrök a közelben voltak. Mikor a konyhából kijön Sarolta, meglepődik és nagyon örül. A 3 éve elveszett lánya ül ott a széken. Megmondja társának, hogy engedje el.
 
Megöleli a kislányt, s a lány is nagyon boldog. Otthon, Barbaráéknál épp a Ghost c. filmet nézik, ami nagyon meghatja Anna asszonyt, s Barbara is elsírta magát a végére. Ignác közben elaludt a film alatt, s mély álomban szunnyad. Mikor a vége lesz a filmnek mindenki lefekszik aludni, Barbara letakarja Ignácot, közben észreveszi, hogy a film után már ő is elég álmos, és anyja le is hunyja a szemét.Ő is lefekszik aludni és mindenki nyugovóra tér a Vendégi házban.
 
Közben a rejtélyes valaki leveszi magáról a köpenyt...
 
 
 
36.rész
 
 
 
Ottó mikor meglátja az elrablóját nagyon meglepődik, ekkor a már Bettinának is sejtett személy elfut.
 
A rejtőző valaki fél, hogyha Ottót kiengedi, mindent elmondd a rendőrségnek,s hogy kicsoda is ő. Bettina szól anyjának, hogy menjenek el innen, hagyják kettesben Ottót és azt aki a társa.
 
Sarolta szól társának, hogy elmennek. A rejtőzködő valaki elinti őket, ám mikor meglátja a kislány eszébe jut valami. Sarolta elmondja, hogy lányát Bettinának hívják és 12 éves. A társa bólint és megköszöni, hogy vele volt.
 
Ottó közben kiszabadul, és kiakar menni az ajtón, de nem sikerül neki.
 
Ottó meghallja, hogy a rejtőző valaki azt mondja:
 
"- A hátsó ajtó nyitva van". Ezen meglepődik,s mikor arra menne bizonytalanul, rájön ki az aki hozzá szólt. Megkérdi tőle:
 
"- Te vagy Boglárka?" Erre válaszol a személy :"-Boglárka már meghalt, őt ne keresd! Menj, csak egyet kérek, ne beszélj rólam a rendőröknek, s én sem foglak zaklatni, menj! "-Értem,csak egyre rájöttem mikor már Boglárka meghalt: szerettem, és mondd meg neki, hogy teljes szívemből bánom amit, illetve amiket tettem vele, köszönöm."
 
Ottó elindul haza,s útközben folyamatosan Boglárkára gondol, miket tett vele, és az első -igaz,nem valami romantikus - csókjukra gondol.
 
A titokzatos valaki pedig elmegy a temetőbe Boglárka sírjához, és elkezdi siratni Boglárkát...
 
 
 
37.rész
 
Fejezetcím: Fölébredés
 
 
 
A titokzatos valaki meglát valakit a temetőben,s nagyon furcsa érzése támad,s meglátja azt akit a sötétben látott: saját magát, Boglárkát. - Ekkor pedig Boglárkának minden homályos, nem lát semmit, s nem hall semmit sem.
 
Nem tudja hol van, és hogy mi történik vele, de ekkor az egyik szemét kinyitja, és egy fehér kórházi plafont lát. Ekkor a doktor megszólal:
 
- Boglárka kisasszony,jól van? - kérdi érdeklődve a lány iránt.
 
-Nem tudom hol vagyok, és hogy mi történik velem, elmesélné?
 
-Hát csak annyi, hogy az édesanyja fölhívott, mert elájult, mikor beszállt volna a taxiba, a taxis is itt van. Megszólal a kocsi vezetője:
 
Heló, Ottó vagyok.- mondja. Erre Boglárka hevesen válaszol:
 
-Maga takarodjon innen, menjen!- kiáltja sírva. -Kérem, vigyék innen!
 
Ottó kimegy magától, és elmegy vissza a kocsihoz. Boglárka nem ért semmit. Mi történt. Mi történt az "eddigi" életével?
 
Ekkor felkel, és a tükörbe néz. Egy 16 éves középiskolás lányt lát, aki teljesen le van döbbenve magától. Anna asszony nem érti mi történt vele, lányával.
 
Boglárka ezzel az álommal megtanulta, hogy milyen lehet az élete, és hogy hogyan változtathat rajt,kiben bízhat,és mit hogyan tegyen.
 
Anna asszony megkérdi mi a baja:
 
- Kislányom, mit nézel annyira a tükörben?
 
- Semmit. - Boglárka azért tudott válaszolni, mert szájról olvasott.
 
Eltelik egy teljes hónap, és Boglárka folyamatosan a szobájában unatkozik. Az iskolába már nem is jár be, magántanulónak ment, mert nem akart sehova se menni a házon kívül. ű
 
Az anyja igazából ellenkezett ezzel, de a lány addig zaklatta ezzel, míg bele nem egyezett.
 
Boglárka tanulmányi eredményei nem valami fényesek, hisz egész nap csak az álomra gondol, hisz az "élete" volt benne, hisz olyan valóságos volt, nem lehet, hogy ilyen történhetett, s újra aludni akar...
 
 
 
39.rész
 
 
 
Reggel van, Boglárka megreggelizik, s az evés után átöleli anyját:
 
-Annyira szeretlek anya! Boldog vagyok úgy érzem. -mondja.
 
- Én is téged, na de sisess, lekésed a buszt!
 
Boglárka elindul a buszra, és mielőtt beszállna a buszba meglát egy kislányt, aki egyedül van. Ekkor eszébe jut Bettina, akit "álmában" elvitt a rejtekhelyére. Ám ekkor becsukódik az ajtó, és csak annyit lát ahogy Bettina babrálja a kezét. A buszon Boglárka azon gondolkozik, hogy vajon kivel találkozhat, ekkor rászánja magát, és a tanulásra koncentrál.
 
Az órákon próbál aktív lenni, és megkérdi mit kell bepótolni. Mikor hazaér meguzsonnázik, elkezdi bepótolni a lemaradást. Újabb egy hónap múlva már kitűnően teljesít, de mindig szokott gondolni az álomra, ami olyan valóságos volt.
 
Az iskolában nagyon aktív és lelkes, de még most is szokott gondolni Ottóra és Péterre. Hazafele menet kiderül, hogy a busz, amit várt egy perccel korábban jött és az iskolában is kicsit később indult haza. Úgy látszik taxival kell hazamennie... Jön is egy taxi, ami meg is áll. Az ajtó nyílik, és az a vezető, akire félve számított: Ottó az. Boglárka elfordul, és próbál keresni más taxit. Ottó megszólal:
 
- Boglárka, nem kell félned tőlem! Szállj be, és hazaviszlek.
 
- Te csak ne nyugtass engem, érted? Menj a francba! - és elfut haza. 20 perc múlva haza is is ér, befut a szobájába, és földolgozza a találkozást. Elkezd magában beszélni:
 
- Miért érzem úgy, mikor ha meglátom, majd felrobbanok?! Mi lesz ha mégis beszállok, elkezdődik ugyanaz? El fog rabolni, aztán rámzúdítja a testvérét? Nem. El kell mennem innen.
 
 
 
40.rész
 
 
 
Boglárka viszont nem tudja elviselni, hogy míg ő tanul, addig egy bűnöző van a közelében. Ezt közli is anyja felé:
-Akkor majd elmegyek egyedül! Én nem tudom elviselni, hogy minden délután azok kell izgulnom mikor futok össze fele Én nem akarok így élni! Fogd már fel!
 
- Nem! Itt az lesz amit én mondok! Szeretlek, és ezt mind miattad teszem, ezt fogadd el!
 
- Nem! Nem! Nem! Hagyj békén, miért csinálod ezt? Haggy!
 
Anna asszony lefogja Boglárkát mikor el akar menni, és így szól:
 
- Nem engedem, hogy tönkretedd magad! Itt maradok, én meg beszélek Ottóval, jó?
 
Boglárka elrántja magát és visszamegy a szobájába. Kicsit ideges, de azért megkönnyebbült...
 
Este lett. Anna asszony kimegy a városba, hogy találkozzon a férfival. Anna vár egy tíz percet, ekkor meglát egy taxit.
 
Ottó taxija megáll, aztán kinyitja az ajtót:
- Asszonyom, elvigyem valahova?
 
- Nem, vagyis igen. Szeretnék beszélni Boglárkáról.
 
- Értem. Parancsoljon! - mondta szelíden Ottó.
 
- Nee segítsen! Megy ez nekem is!
 
Anna asszony beszáll a kocsiba, s az autómotor zúgása megy közben. Ekkor megszólal Ottó:
 
- Mondja, hova akar menni? - kérdi Ottó.
 
- Aaz nekem mind1. Ön szerint miért fél Boglárka magától?
 
- Nem tudhatom... - s lehajtja a fejét.
 
- Miért hajtotta le a fejét? Talán mégis tudja?
 
- Haggyon ezzel! Nem kell fizetnie. Szálljon ki és hagyjuk egymást. Tényleg jobb lesz, ha elmegyek. Nyugodjon meg, én nem leszek útban a lánya életében.
 
- Miért ilyen zaklatott? - kérdi kicsit érdekesen figyelve a férfit.
 
-Nem vagyok zaklatott! - mondja már mondhatni feszülten.
 
- Jó, csak tartsa be amit mondott. Mert már az is lehet hogy Boglárka nincs otthon.
 
- Köszönöm hogy ennyire lelkes volt. Viszlát! - köszön el Anna asszony.
 
- Viszlát! - köszön vissza Ottó.
 
Anna asszonynak eszébe jut, hogy autóval gyorsabb lenne. Visszafut a taxihoz:
 
- Menjünk együtt! - s Ottó azonnal indul Anna asszonnyal a taxival. Hazaérkeztek, Anna asszony fölfut az emeleten - bérházban laknak - s mikor fölér és benéz a szobába nem látja ott Boglárkát. Megnézi a széfet és a legrosszabbra számít, ami sajnos igaz : eltűnt a bespórolt pénzből 100 000 forint ( a széfben a kétszerese volt). Ekkor Anna asszony a legrosszabbra gondol. Közben Boglárka az utcákat járja...

41.rész
Anna asszony gyorsan lefut a lépcsőkön, s Ottóhoz ér. Ottónak az az ajánlata hogy autóval viszi az asszonyt mindenfelé. Útközben a kocsi motorja lefullad. Ottó próbálja megjavítani, ám nem sikerül neki. Ezzel 10 perc el is megy. Ottó még mindig szereli a motort, amikor Anna asszony elindul egyedül a sötét városba...Ottó 2 perc múlva befejezi a szerelést, ám már nem látja benn Anna asszonyt. Kicsit görcsbe szorul a gyomra a férfinak. Mikor Boglárka magába gondolva nézi a fekete járdát. Ekkor útját állja 5 férfi, akik úgy látszik nem segíteni akarnak. Ottó is elindul Boglárkát keresni. Az 5 férfi közül megszólal a banda vezetője:- Kislány, add oda a pénzed és a bőröndöt! De GYORSAN!
- Segítség! - kiáltozik Boglárka. - Segítsen valaki ! - Elkezd futni a bőrönddel, ám Teodor - a "góré" leteperi:
- Én szóltam. - Ekkor megszólal egy hang:
- Hagyd békén! - szólal meg Ottó. - Erre válaszol is Teo:
- Mit akarsz, hm? - s mikor behúzna neki egy nagyot, Ottó hátrafogja a kezét és kifordítja, ekkor hátulról az egyik tag hátbaszúrja a férfit egy zsebkéssel, erőszakkal elveszik a csomagot, ám Boglárka az egyiket egy rúgással hátrarúgja, s az leterül. A másik próbálja (leverni", ám Boglárka őt is elintézi - hisz 8 éves korától tanítgatták a harcra, iagaz hallani nem hallotta mit mondtak neki, ám látni látta amiket mutattak neki. Ám mikor nem figyel oda, hátulról fejbeüti az egyik bűnöző. ŰAnna asszony 5 perc múlva odaér és meglátja az ájult Boglárkát és Ottót. Azonnal felhívja a mentőket, s azok pár perc múlva kiérkeznek. Beviszik Ottót és ŰBoglárkát a kórházba. Boglárka állapotát sikerült stabilizálni, Ottónak viszont súlyosabb az állapota. Atz orvos közli Anna asszonnyal a helyzetet:
- Ottó úrnak sikerült bevarrni a szúrást a hasán, az még kérdés, hogy mikorra gyógyul be a seb. - mondta István doktor kicsit lehangolóan.
- Értem. Köszönöm, hogy értesített erről. - abbahagyja a mondatot Anna asszony aztán hozzáteszi : - Apropó, ha lenne valami fejlemény... - István doktor bólint és int Annának. Anna kicsit elvörösödött, s furán és egyben meglepően jól érzi magát. Ekkor így szólal: - Mi történik velem?
 
42.rész
Eltelik 2 hónap. Ottót pont a baleset után 8 héttel engedik ki a kórházból, addig is vizsgálatokat vágeztek el rajta. Boglárkát 1,5 hónappal előtte kiengedték, s most is folytatja kitűnően a tanulást, sikerült bepótolnia a lemaradást, és anyja egyre jobban érzi magát.Egyik este becsöngetnek hozzájuk. Boglárka kinyitja az ajtót és Ottót látja. Így szól:- Hát te mit keresel itt? Menj innen!
- Segíteni jöttem.
- Óh. Micsodát?
- Hajlandó vagyok segíteni a 100 000 forintban. Nem kell visszaadni.
- Hajlandó vagy? Mégis kinek képzeled magad? Na takarodj innen. - Boglárka dühében pofon vágja. Anna asszony mehallja a "veszekedést", és megkérdi mi történt:
- Mi a fene folyik itt? - Boglárka válaszol:
- Az, hogy ez a rohadt szemét. - Boglárka annyira ideges, hogy nekiindul Ottónak. Anna asszony lefogja, s reflexbőlk Boglárka ököllel hátraüt. A lány megfordul és azonnal bocsánatot kér:
- Jaj anya bocsáss meg! Ne akarzam. - s átöleli az anyát.
- Azért nem erre számítottam. Jól vagyok, de a következőt nem úszod meg!Mondd csak miért veszekedtek? Ottó válaszol:
- Kölcsön akartam adni. - mondja lehangoltan. Anna asszony válaszol:
- Köszönjük. - mosolyog. - De ne, fogadhatjuk el. - Boglárka furcsállóan figyeli Ottót. Kicsit szégyenli magát, mert nekitámadt.
- Szóvall, " Ottó kölcsön akart adni 100 000 forintot, és te lekiabáltad". " Aztán mikor ugye jöttem érdeklődni mi is történik itt, te neki akartál támadni dühből". "- Boglárka válaszolni akar, de anyja közbekérdez":
- Igen, vagy nem?
- Igen. De.- anyja válaszolni akar, ám lánya int neki, hogy szeretné elmondani.:
- Ilyet szól :" hajlandó vagyok segíteni". Kinek képzeli magát? Nem vagyunk rászorulva a segítségére!
- Te csak maradj csöndben! Te miattad tűnt el a pénz fele. Tudod milyen fontos volt az?... És ne szólalj meg!
Boglárka elcsendesül, Ottó megszólal:
- Elnézést. Betartom az ígéretem. -néz rá Anna asszonyra, és elmegy...
1 percig ott állnak, és Anna asszony megszólal:
- Hm... Most örülsz?
Boglárka nem válaszol, és bemegy a szobájába. Elkezdi csinálni a szakdolgozato a számítógépen.
Anna asszony elmondja a rendőrségen azt, hogy ŰBoglárkát kirabolták egyik este. Boglárka is bemegy a rtendőrségre, és elmondja emlékezetből, hogy néztek ki. Amint megemlíti, hogy öt ember volt, és a pólójukon egy KACS felirat volt rajtuk (Kartó alvilági Csaoat), a rendőröknek minden tiszta lesz. Már ismerősök nekik, hisz már velük ügyük. Sok piszkos illegális dolgokban vettek részt, amiért kaptak is.
Az egyik rendőr megkérdi Boglárkától az ajtónál:
- Máér jól van?
Ekkor Boglárka meglepődik. Pétert látja az ajtóban. Lehajtja a fejét, és kiicsit halkan válaszol:
- Köszönöm, jól. - Péter válaszol:
Az jó. Én jelenleg köztes állapotban vagyok - mosolyog. Csönd lett. Barnabás, a rendőr megszólal:
- Térjünk rá a témára. Szóvall, megvan kik voltak az elrablók. A következő napokban kifogjuk deríteni valahogy hol lehetnek a szemetek.
Boglárka ezek hallatán kicsit megnyugszik. Anna asszonynak újra eszébe jut István doktor, akitől érdeklődött Boglárka és Ottó hogylétéért. Újra az a melengető érzés fogja el. Kifogsátalan, az anya szerelmes.
43.RÉSZ
Boglárka otthon folyamatosan csak Péterre gondol. Kétely ébred fel benne az érzéseivel kapcsolatban. Most jön csak rá, hogy Ottó iránt nem csak gyűlöletet érzett. Most pedig álombeli szerelmére tud csak gondolni : Péterre.
Reggel az iskolába menet a buszmegállóhoz "újra" összebotlik Péterrel. Péter megszólal:
- Újra ugyanígy? - nevet.
Boglárka furcsállóan néz . Aztán rákérdez:
- Mi?
 A lány látja, hogy jön a busz, ekkor mikor föllépne a buszlépcsőn, meglátja Balázst sofőrként, aztán mikor közeledik hozzá a férfi, ellöki Boglárkát, és a fegyverével beleereszt 1 golyót.Boglárka ekkor kinyitja a szemét. Meglátja Pétert, aki aggódóan nézi őt. Ekkor megszólal :
- Elájultál.
- Már megint?
- Én azt nem tudom.
- Óh, a franc. Hány óra?
- Ó, most 7:50. Itt lakom a közelben. Bevigyelek a kocsimmal?
- Jó, köszi. Igen.
Péter hazamegy, s Boglárka kíséri. Mikor a lány meglátja azt a kórházat ismerős lesz neki. Megkérdi : 
- Felmehetek megnézni a lakásod? - mosolyog. Péter meglepődik a kérdésen, de válaszol:
- Igen, de el ne késs a suliból!
- Ah, az már mind1. Bemegyek inkább a kórházba megnézni magamat.
- Hm, hát te tudod.
Felmennek a liften, s bemennek Péter lakására. Boglárkának ismerős lesz a lakás. Visszaemlékezik mikor összefutottak, és beléptek az ajtón, Péter lakásán. A lány megszólal:
 - Szép a lakásod. Őh, a tükörpolcról hova tűnt a virágos cserép?
- Te honnan tudod, hogy volt ott egy virág cserép?
- A lány ideges lesz, s kicsit izgatottan válaszol:
- Hát, úgy látszik, mintha hiányozna onnan egy virágcserép.
- Kicsit sem. Te márt jártál itt? 
- Nem. Te most mit kérdezgetsz?
- Miért? Kicsit furcsa, hogy tudod az otthonomban mi hol van. 
- Csak szúrta a szemem. Menj a francba!
 A lány elviharzik, aztán rájön a liftben, hogy Péternél látta a táskáját.Leállítja a liftet, és fölfut a lépcsőkön. Bekopog a szobába, de nincs válasz.
- Péter közben már bőven megy lefele a liftben Boglárka táskájával. A lány rájön,  le kéne mennie, mert már Péter biztosan megy le a liftben a táskájával. A lifthez sietve összefut egy ügyvédnőnek kinézetű fiatal hölggyel, s az összes bennlévő papír. A nő megszólal:
- Óh, a franba! Most szedhetem össze.
- Hadja csak, segítek!
- Jajj, köszönöm.
 Boglárka mikor ránéz a nőre nem látja az arcát, de mikor rámosolyog, meglepődik. Tilda az, ekkor megkérdezi:
- Bocsánat. Ön Vitorlás Tilda?
- Öö... Igen. Ezt honnan tudja?
- Áh, semmi.
- Értem. Köszönöm. Ezt a kettőt már összeszedem. 
- Rendben. További szép napot! - mosolyog rá Tildára.
- Köszönöm. Magának is!
Boglárka elkezd futni le, s mikor eléri a liftet beszáll. Leér a földszintre. Meglátja Pétert a táskájával a buszmegállóban. Elkezd futni a buszmegállóhoz. Fut Péter felé Boglárka, és végre, meglátják egymást. 
Boglárka megkérdi :
- Öhh.... - nevet. -Te mit álltál ott a buszmegben?
- Néztem föl a lakásomra. - válaszol lihegve Péter.
- Az a másik oldalon van. - nevet.
- Jól van. Itt a táska.
- Kösz.
 Péter megfogja a kezét:
- Ismerlek valahonnan? - Boglárka válaszol:
- Nem.- hajtja le a fejét, s elrántja a kezét.
A férfi ránéz a lányra, ám Boglárka nem néz vissza. Boglárka utánakiabál:
- Köszi a táskát. - és int.
Boglárka hazamegy. Mikor az anyja, Anna asszony meglátja megkérdezi:
- Boglárka! - kicsit meghökken. - Mi történt? Miért jöttél haza?
- Képzeld, elájultam. - sóhajt.
- Hogy-hogy? - kérdez rá Anna asszony.
- Nem tudom, de ma megnézetem magam.
- Értem. Mikor akarsz bemenni?
Hm... Asszem délután. Szerinted?
- Énszerintem? Bemehetsz szerintem olyan 1 óra körül. Addig megebédelsz itthon, azelőtt meg segítesz. Jó?
-Tőlem. Amúgy találkoztam Péterrel. Ott volt mikor az ájulásom után felébredtem. Piszkos vagyok hátul? 
- Nem. Vagyis igen. Azt a betyárját, sáros lettél kicsit az eső miatt.
- A rohadt életbe. Ki lehet mosni. - Boglárka leveti a kabátját, és leteszi a fotelbe. Leül a másik fotelbe, Anna asszony pedig a kanapéba. Boglárka ekkor megszólal:
- Hát képzeld fölajánlotta, hogy elviszi a kocsijával a suliba. A közelben lakott. Én elfogadtam, hogy elviszi aztán megkérdeztem, hogy megnézhetem e a lakását. Aztán végül megnéztem, és észrevettem, hogy a tükröspolcról  hiányzik egy virágos cserép. Hát, tudod kettő arcszesz baloldalon, meg 1 fésű jobb oldalon. Megkérdezte, hogy én erről honnan tudok. Éngem kicsit idegesített a hangmódja, és elküldtem a francba. Aztán mikor siettem le, a liftben rájöttem, hogy fönthagytam nála a táskám. Amúgy a lifthez sietve találkoztam Tildával. Csinos kis ügyvédnőnek nézett ki. Segítettem neki összeszedni a papírokat, amik kiestek a füzetéből. Teljesen másmilyen volt, mint az álomban. Aztán rákérdeztem, hogy ő e Vitorlás Tilda. Mondjuk ezen meglepődött. Aztán szó mi szó, lent képzeld megláttam Pétert ott állni a táskájával a kezében a buszmegállóban. Fhú, akkorát nevettem. Aztán elkezdtem futni, ő is felém. Megkérdeztem mit nézett annyira. Azt mondta, a házát. Aztán így utólagosan neki, hogy az a másik oldalon van, de mind1. Odaadta a táskát, aztán szia. Jah, méh utánakiabáltam egy köszönömet. 
-Te,az lehet, hogy ajtóra nem lát be, de a lakása ablakára igen. Szóvall, téged akart lentről nézni, vagyis az ablakra látva akart észrevenni. Tehát, te vagy a hülye, már bocs.
- Az ajtóra nem lát be, az igaz. Nincs lézerszeme.
- Akkor?
- Hát, csak jó volt rajta nevetni. Ottóval nem tudod mi van?
- Én honnan tudjam?!
- Jah, csak azt hittem beszéltél vele.
- Én nem beszéltem vele.
Elbeszélgettek egészen féltizenkettőig. Anna asszony szól :
Fél 12. Elkezdem csinálni az ebédet. segíthetsz!
-Jó. 
 Egy óra múlva készen is lesznek. Boglárka megebédel, és közben beszélget Anna asszonnyal, édesanyjával.Boglárka délután 2 órára már beér a kórházba. Anna asszony kint vár. Ám mikor Boglárka bemegy elkezd fuldokolni. A doktor megnézi mi lehet a baja Boglárkának, és a vizsgálatok alapján Boglárka tüdőrákban szenved.
44.rész
Boglárka mikor közli vele az orvos, hogy tüdőrákban szenved nagyon megijed. Ekkor így szól:
- Akkor én már nem érem meg a felnőttkort. 
- Dehogyis! - szól István doktor. - Ne vegye pesszimistán a dolgot!
- Hogy ne vegyem pesszimistán?! Maga már tudja?
- Sajnos nekem is tüdőrákom volt. De legyőztem. Eleinte én is így álltam hozzá a dologhoz, de az élet megerősített. Volt miért élnem. És most itt vagyok.
- De.... Mhm, haggyon! Nekem ez nem megy! - mondha dühösen Boglárka. 
- Hajrá Boglárka! - mosolyog.
 A lány elfut, de futás közben elkezd köhögni, és nincs jól. Anna asszony látja, hogy lánya vért köhögött. Mi lehetett a baj? 
- Boglárka! Mi a baj? - mondja meglepődötten.
 Meg fogok halni! - kiáltja sírva.
- Micsoda? - Ekkor ránéz az orvosra, s közelebb megy István doktorhoz.
- Mi történt? - kérdez rá István doktorra.
- A lánya.... - kicsit vár.-...... tüdőrákban szenved.
 Anna asszony a kezét szája elé teszi. Meglepődik, s megkérdi:
- Ez igaz?
 István doktor Anna asszony mögé néz, és nem látja ott Boglárkát.
- Nincs itt a lánya! - kiált fel István doktor.
Anna asszony hátranéz:
- Mi?
 Elkezdik keresni Boglárkát, s pont meglátják mikor megbotlik a lépcsőn, és legurul a lépcsőn.
 Az egyik lépcsőn felmenő doktornő meglátja ahogy Boglárka gurul le a lépcsőn, és "megállítja". Azonnal segítséget kér, és Anna asszony és István doktor azonnal odaszaladnak. Boglárkát elviszik megnézetni röntgenre. Sajnos olyan rosszul esett, hogy eltört a bal keze, és agyrázkódása lesz. Azon a napon kómában tartják Boglárkát. Anna asszony egész este a kórházban marad. Reggel Boglárka felébred, kinyitja a szemét:
- Boglárka, jól vagy? Hogy érzed magad?
 Boglárka furcsán néz. Összeráncolja a szemét. Nem ért semmit.
- Hallod Boglárka?
Boglárka csakugyan nem válaszol. Csak néz az üres ablakra.
- Lányom! Hallod amit mondok?
Ekkor Anna asszony kimegy a szobából, és pont összefut az ajtóban István doktorral. István megszólal:
- Itt van egy férfi. Azt mondja, hogy a férje. - Anna asszonynak összeszorul a gyomra. Megkérdezi:
- Hát te meg mt keresel itt? Nem úgy volt, hogy félév múlva jössz csak haza Spanyolországból? 
 
44.rész folytatása:
András válaszol Anna kérdésére:
- Igen, de a főnök közölte velem, hogy a hátrelévő munkát már fejezi be. Attól függetlenül megkaptam az ígért 5 millió forintból 3-at.
- Értem. Hát Bandikám. Sok dologról maradtál le!
- Ó, miért? - érdeklődik András a "hír"-hez.
-Azt majd elmondom.
- A bérben mondták, hogy a kórházban vagy Boglárkánál, de azt nem mondják el, hogy miért.
- Gyere, nézd meg a lányunk! Olyan mintha megbolondult volna.
Anna asszony bevezeti Andrást, és elmondd neki mindent, Boglárka álmáról, annak következményeiről, és hogy jelenleg most mi van.István doktor eddig nem tudta, hogy Anna asszony és férje még együtt vannak. Úgy érzi, hogy különös vonzalmat érez a nő iránt. Belül dúl magában, hogy nem lehetnek együtt. Boglárkát megvizsgálták, hogy vajon most mi is lehet vele. Anna a véleményre jutnak, hogy Boglárkának nem csak amnéziája van, hanem az agya is megsérült. András nem tudja elviselni, hogy 1 év után a lánya megbolondult, viszont örömmel vette, hogy Boglárka testi fogyatéka eltűnt.
Eltelik egy teljes hónap. A doktorok próbáltak Boglárkán segíteni, szembesíteni azzal, hogy itt vannak a szülei, segíteni akarnak rajta, és persze, hogy kicsoda is ő valójában. A doktorok már lassan azon gondolkoznak, hogy ne e tegyék be a bolondok házába, hisz Boglárka azt mutatja. Megkérdik Anna asszonyt, mi lenne ha Boglárkát elvinnék a kórházból:
- Erről szó sem lehet! Lehet rajta segíteni! Boglárka nem bolondult meg!
- Asszonysom, sajnos mi úgy látjuk, hogy Boglárka elméje felborult. Egy teljes hónapig küzdöttünk az ellen, hogy ne ez legyen.
- De próbáljuk meg újra! A remény hal meg utoljára!
- Anna asszony. Lenne egy ajánlatom. Két hétig megpróbáljuk meggyógyítani a lányát. Ha nem javul, akkor sajnos nincs itt a helye.
- Jó, értem. De tegyenek meg mindent! Én is segítek!
Péter a mai napon tudja, hogy Boglárka milyen beteg, és hogy az elméje úgy látszik felmondja a szolgálatot. Péter elindul a kórház felé....